Kigolyózták Karácsonyt: óriási tiltakozás lesz a Ligetben
Ettől, ugye, már nincs lejjebb? – kérdezte Lányi András, a „Mindent a maga helyén!” felhívás egyik kibocsátója, amikor értesült róla, hogy a zuglói MSZP-frakció átállt a Fidesz oldalára, hogy ellehetetlenítse a Városliget beépítése ellen régóta tiltakozó Karácsony Gergely polgármestert. Aki még baloldali összefogásban reménykedett, nyugodtan elfelejtheti.
A civil összefogásban van az erő
Nem ismerjük a politikai hoci-nesze hátterét – állítja Lányi –, de Baán Lászlóéknak semmi se lehetett túl drága, hogy megpuccsolják az utolsó hivatalos közszereplőt, aki terveik útjába állhat. Európa egyik legszennyezettebb levegőjű fővárosának polgárai eddig se a parlamenti pártoktól várták a kétszáz esztendős Városliget védelmét, de most már nyilvánvaló: a láncfűrészeket csak a tömeges tiltakozás állíthatja meg.
Ezért a Greenpeace-szel és több civil szervezettel összefogva vasárnap délután 3 órára demonstrációt hirdettek a Petőfi Csarnok melletti nagy tisztásra. A résztvevők hatalmas élőképben fogják megjeleníteni a ligetvédők jelvényen is terjedő emblémáját, amely egyszerre formáz lombos fát és ökölbe szorított kezet.
A Citypostereken városszerte megjelenő kormányzati ígéretet, hogy a közpark zöldterülete növekedni fog az építkezések nyomán, Lányi hazugságnak nevezte. Ha a Dózsa György út mentén gyepesítik a tervezett mélygarázsok tetejét, az nem pótolja a kivágásra ítélt több száz fa lombkoronájának biológiai szolgáltatásait. Az új létesítmények forgalma pedig túlterhelné a Ligetet, amit az ismételt közvélemény-kutatási eredmények szerint a városlakók kétharmada közparkként szeretne megőrizni, új, oda nem illő épületek nélkül. Azt is képtelenségnek tartja, hogy a százmilliárdokért tönkretett Városligetért kárpótlásul a kormányzati ötletgyár újabban egy még ennél is drágább elképzelést népszerűsít: a Nyugati pályaudvarhoz tartozó vasúti területek parkosítását. A kormányközeli építési vállalkozóknak mindez hatalmas üzletet jelenthet, az adófizetők ellenben joggal háborodnak fel a közpénzek elpazarlása ellen – teszi hozzá.
Talán némi reményre adhat okot az Index értesülése, miszerint három napot kapott a zuglói MSZP, hogy bontsa fel a Fidesszel kötött paktumot. A portál úgy tudja, hogy a szocialisták fővárosi vezetése pénteken arra szólította fel a zuglói szervezetet, élén Tóth Csabával, hogy három napon belül csinálja vissza a párt eddigi irányvonalát felülíró döntést. Amennyiben ez nem következik be – az Index információi szerint –, Kunhalmi Ágnes fegyelmi eljárást indít a zuglói MSZP ellen.
Budapest három kerületében is irtják a fákat
Amióta Budapest több területén is veszélybe kerültek a fák, erősödött a civil összefogás. A főváros szívében található közparkban Ligetvédők elszánt csoportja riadóztatja egymást, ha beindulnának a láncfűrészek. Az aktivisták a Kertem nevű egykor szebb időket látott szórakozóhelyen vertek sátrat, éjjel-nappal készültségben állnak. Várják az utánpótlást, sőt elképzelhetőnek tartják, hogy jóval többen is érkezzenek a helyszínre. A Ligetvédők Alkotmánya egyébként hangsúlyozza, hogy társadalmi egyeztetés előzzön meg bármilyen nagy volumenű változtatást. A ligetbéli helyzetről készült korábbi helyszíni riportunkat és videós beszámolónkat itt tekintheti meg.
Újranyílt a Kertem
A romos Hungexpo-épületek bontása miatt bezárt népszerű szórakozóhely most az Olof Palme-ház mellett nyitott újra. A Liget Budapest Projektért felelős Városliget Zrt. a kezdetektől támogatta, hogy a hamarosan minden elemében megújuló parkban megfelelő helyet kapjon és minél korábban újranyithasson a vendéglátóhely – közölte a Városliget Zrt.
A főváros egy másik pontján is kivágásra ítélték a fákat. A Józsefváros egyik legnagyobb, de műemléknek nyilvánított zöldterületén egy nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás zajlik. A kivitelezési munkálatokkal 145 példány kerül kivágásra. Csütörtökön Erőss Gábor, a Józsefvárosi Önkormányzat PM-es képviselője az MNO-nak arról beszélt, hogy a civilek nem nyugszanak bele a fakivágásba és akár élőláncot alkotva védik meg a fákat. Ráadásul a Római-part sem menekül meg a mobilgát-beruházástól, így novemberben már munkagépek veszik birtokba a területet, letarolnak mintegy 1500 fát. A főváros három területét érintő fakivágások összekovácsolták a civileket, így a Ligetvédők, az óbudaiak és a kertvédők immáron közös erővel, szoros együttműködésben akár még keresztbe is tehetnek a beruházásoknak.
Forrás: MNO, 2016. április 22., péntek 13:50, frissítve: péntek 16:51